DiabessGyörgytea

A cukorbetegség ellen

Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termék, melynek hatását népgyógyászati tapasztalatok igazolják.

Gyuri Bácsi története

dia_11dia_12dia_13dia_14

Él valahol a Bükk rejtekében egy varázslatos, öreg füvesember, aki úgy ismeri a gyógynövényeket, mint ahogy ma már kevesen. Gyerekkora óta járja az erdőket, gyűjti a gyógyító növényeket, melyek készségesen feltárják neki titkukat.

Szabó György Bükkszentkereszten, ebben a kis hegyi faluban él, ahol még kristálytiszta hegyi forrásvíz folyik a csapból. Nagymamájától, a városszéli kis közösség mindentudó javasasszonyától tanulta, melyik növény mire való, hol kell szedni, mire kell használni. Bori nénit hívták azok a szegény emberek, akik nem tudták sem az orvost, sem a gyógyszereket megfizetni. Ő pedig tudta, milyen betegségre melyik növényből kell borogatást, teát vagy tinktúrát készíteni. Maga tanította az örökmozgó, élénk eszű, folyton kíváncsi kisunokát mindarra, amit ő is a nagymamájától tanult.

Ma már az unoka is bácsi: betöltötte 82. évét. Tudománya az évek során csak gyarapodott. Ma azon kevesek közé tartozik, akik nemcsak ismerik, hanem értő kezekkel használják is a természet kincseit.

Több mint 150 féle gyógynövényt ismer és alkalmaz. Gyógyteái számtalan bajra, nyavalyára adnak enyhülést, köztük a cukorbetegségre is. Különösen az utóbbi tüneteit enyhítő teakeverék miatt vált ismertté a neve, még az óceánon túlról is érdeklődnek utána a betegek.

Gyuri bácsi ha épp nem a Bükkben barangol, akkor a gyógynövények hatásairól tart előadást az ország másik szegletében. Vagy könyvet ír a tapasztalatairól, esetleg egészségnaptárt szerkeszt. Ha pedig mesélni kezd, letűnt korokat idéz, mikor még minden faluban élt legalább egy füvesember vagy javasasszony. Aztán olyan idők jöttek, mikor tudásukat titkolni kellett, és sokan magukkal vitték azt a sírba.

Szerencsére Szabó György könyvet írt hét évtized alatt felhalmozódott tapasztalatairól, ami vélhetően nem csak a betegeknek, de az egészségeseknek is tanulságul szolgál. És hogy a tudás ne vesszen kárba, tanítja Zsuzsa lányát, hogy majd ő vigye tovább az apai, dédnagymamai, szépanyai örökséget. Mindnyájunk hasznára.

Diabess-Györgytea története