A Magyarország Cukormentes Tortája háziverseny kulisszatitkai

Egy hónapja már hírt adtunk az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által rendezett Magyarország Cukormentes Tortája háziversenyről. Ismerkedjünk meg közelebbről a Diabess-különdíjat nyert, legjobb gyógynövényes torta alkotójával, Kónya Mártonné Etával, és ismerkedjünk meg a rangidős dietetikus zsűritag, Gyurcsáné Kondrát Ilona értékelési szempontjaival is!

A pályaműveket zsűriző komoly szakmai stáb tagjai először a beérkezett receptek elemzésével, majd a Zsolnay Kávéházban tartott döntőn a csodaszép, ínycsiklandó torták kóstolásával, értékelésével állították fel a végleges rangsort. Nagyon jó hangulatú megmérettetésnek lehettünk tanúi: aki a hobbicukrászok közül bekerült a háziverseny döntőjébe, az már kiválasztottnak érezhette magát, hiszen a legszigorúbb szűrőn átjutott. A Zsolnayban Erős Antónia meleg hangú dicsérete, a zsűri részéről pedig értő figyelem, jó tanácsok várták a döntősöket.

A háziversenyt értékelő zsűri tagjai voltak:
Bechmann György, a Zsolnay Kávéház cukrászmestere, a zsűri elnöke,
Nándori László, aranykoszorús cukrászmester, a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztese 2013-ban, 2014-ben és 2018-ban,
Gyurcsáné Kondrát Ilona, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége Terápiás Dietetikus Munkacsoportjának vezetője, vezetőségi tag,
Lopes-Szabó Zsuzsa, a Diabess-Györgytea képviseletében,
Lukács Ildikó, a Beurer Medical Hungary Kft. képviseletében,
Pető Adrienn, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikusa.

A háziverseny zsűrije. Középen Gyurcsáné Kondrát Ilona dietetikus, mellette Lopes-Szabó Zsuzsa.

A zsűri egyik tagja, Gyurcsáné Kondrát Ilona, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségétől (MDOSZ) megosztotta velünk, hogy a pályázatra beérkezett receptek értékelésekor mire figyelt elsősorban. (Az előszűrést az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikusa, Pető Adrienn végezte. A zsűri tagjaként Gyurcsáné Kondrát Ilona a 10 legjobb recept értékelésében játszott fontos szerepet.) Kiemelte, hogy táplálkozási szakemberként a kritikus pontnak mindig a receptekben szereplő energia- és szénhidrátmennyiséget tartja, hiszen egy cukorbeteg számára ezek a legérzékenyebb jellemzők. Figyelembe veszi az édesítőszerek fajtáját és mennyiségét is, mivel ezekből az érintettek csak limitált mennyiséget fogyaszthatnak, és ha egy szelet tortában benne van az egész napi édesítőszer-adag, az nem szerencsés. Fontos számára az is, hogy a receptben szereplő egyéb alkotóelemek mennyire egészségesek a vitamin-, ásványianyag-, rosttartalom szempontjából.

Megemlítette, hogy idén 4 mindenmentes tortarecept is bekerült a legjobb 10 közé, amivel szakmailag nem ért teljesen egyet, hiszen tapasztalata szerint jóval több ember tart glutén- és laktózmentes diétát, mint ahánynak valóban szüksége lenne rá. Mindemellett az érintettek szempontjából ez mégis kedvező tendencia. Jelezte, hogy a döntőn, a kóstoláskor persze az előbb említett szempontokon túl már az íz, a tápanyag-összetétel, az alapanyagok változatossága, az innováció, a különlegesség kerül előtérbe. Kiemelte, hogy szinte minden tortában volt ötletesség, kreativitás, sőt, elárulta, hogy még az is előfordult, hogy a zsűritagok is utánanéztek egy-egy új, szokatlan alapanyagnak.

Megkerestük a legjobb gyógynövényes torta készítőjét, Kónya Mártonné Etát is, hogy bemutathassuk olvasóinknak. Egy derűs, kísérletező kedvű, rutinos, de öröké fejlődni vágyó hobbicukrászt ismertünk meg a személyében. Természetesen a díjnyertes tortareceptet is megosztotta velünk.

Szeretnék gratulálni a Diabess-különdíjhoz! Kóstoltam a tortáját, és nagyon tetszett a savanykás ízvilága, és az is, hogy a bodza íze intenzíven érződött a krémben. Kérem, mutatkozzon be az olvasóinknak!
Kónya Mártonné Eta vagyok, az egészségügyben dolgozom szakápolóként. Épp ezért sosem gondoltam, hogy ha valakinek valamire azt mondják, hogy nem, azt meg lehet állni. Anyukámon is ezt láttam: súlyos cukorbeteg volt, de ő is azzal hitegette magát, hogy pl. a citromtorta, mivel savanyú, biztosan cukormentes. Egy cukorbetegtől sem lehet elvárni, hogy mindenről lemondjon, ezért is fontosak az egészséges és finom receptek. Mindig is szerettem sütni, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány háziversenyén is indultam már korábban, és most egy olyan ízt kerestem, ami eddig még nem volt, így jutott eszembe a bodza.

A bodzaíz mitől ilyen intenzív „A természet ajándéka” fantázianevű tortájában?
A bodzát a túrós krémben használtam: egy speciális, általam készített „bodzavízzel” kevertem össze a túrót, melynek a részletes leírását megtalálják a receptben. Szerettem volna használni a bodza bogyós termését is, abból képzeltem el a piros réteget a tortában. A házunk mellett sok bodzafa van, és nyár végén, ősz elején már szép bordó volt a bodzabogyók színe, de mégsem volt még elég érett, az igazi aromája még nem volt meg. Ezért kellett egy másik piros színű gyümölcsöt választanom, hogy valami ellenpontozza a torta fehér, túrós krémrétegét. Ez lett végül a málna.

Kiken szokta tesztelni az új tortarecepteket?
Általában a kollégáim kóstolják meg először az új, kísérleti tortákat. Az első verziót is a munkahelyemre vittem be, amikor még a bogyós bodzát használtam a piros krémhez. Hát, az nem jött be nekik, a csajok közölték, hogy újratervezés kell. Különben én kértem őket, hogy nyugodtan kritizáljanak, mondják meg, hogy mit módosítsak, nem kell óvatoskodni. És igazuk is volt, mert hiába volt már bordó az a bodzabogyó, még a naptól nem kapott elég aromát. Az új, málnás réteggel készült tortát viszont már a családom tesztelte.

Hányszor kell egy tortát megsütni a pályázat előtt?
Attól függ, hogy az ember mit talál ki. Én ezt háromszor sütöttem meg, egyszer a bodzás réteggel, és kétszer a málnával. Tetszik, hogy ezen a rendezvényen utólag tanácsot kérhetünk a zsűrielnöktől, Bechmann György mestercukrásztól, hiszen mindenki szeretne fejlődni, tanulni. Én a málnakrémről kérdeztem őt: az én krémem tiszta, nyers málnából volt, és azt a tanácsot adta, hogy talán még intenzívebb lett volna az aromája, ha átfőzöm. Az ilyen figyelmes szakmai tanácsok miatt is nagyon jó itt lenni ezen a versenyen.

A természet ajándéka

A Diabess különdíjas gyógynövényes torta, „A természet ajándéka” receptje Kónya Mártonné Etától

Forrás: Cukkerberg blog

Szénhidrát: 4,6 gramm/szelet
Energia: 77,8 kalória/szelet

A tészta hozzávalói: 45 g zabpehelyliszt, 45 g őrölt eritrit, ½ kávéskanál sütőpor, 3 db tojás, 1 kávéskanál reszelt citromhéj.
A tojásokat szétválasztjuk. A citrom héját lereszeljük, levét kifacsarjuk. A fehérjét kemény habbá verjük az őrölt eritrittel. Ha kész, óvatosan belekeverjük a tojások sárgáját, majd a lisztben elkevert sütőport, és végül a reszelt citromhéjat. Beleöntjük egy 26 cm-es kapcsos tortaformába, melyet sütőpapírral kibélelünk. Megsütjük, mint egy hagyományos piskótát – nálam 160 °C-on kb. 18 perc. Ha kész, kihűlés után kivesszük a formából, a papírt lehúzzuk róla, s visszahelyezzük a tortaformába.

A krém hozzávalói: 375 g zsírszegény túró, 2 db Danone Activia pille natúr joghurt (250 g), 250 g bodzalé, 18 g zselatin (kb. 1 ¾ cs.), 120 g őrölt eritrit, 4 teáskanál citromlé.
A bodzalevet akkor készítjük, amikor virágzik a bodzabokor. Egy nagy befőttesüveget megtöltünk bodzavirággal, amennyire csak lehet! Karikázunk rá citromot, és felöntjük vízzel. Teszünk rá egy kicsi nátrium-benzoátot, és hagyjuk érlelődni 4-5 napig. Ezután leszűrjük, és kész is a bodzalé, melyet lehet üvegbe tenni vagy akár lefagyasztani, kis adagokban. A bodzalében megáztatjuk a zselatint. A turmixgépbe beletesszük a 375 g túrót, joghurtot, őrölt eritritet, citromlevet. A zselatinos bodzalevet jól felforrósítjuk, s azt is beletesszük. Jól eldogozzuk a géppel.
Málnazselé: 250 g málna, 30 g őrölt eritrit, 1 teáskanál citromlé, ½ cs. zselatin (5 g).
A málnát botmixerrel pürésítjük. Hozzáadjuk az eritritet, a citromlevet, majd a 2 evőkanál vízben megáztatott, felforrósított zselatint.

Összeállítás: a piskótára öntjük a túrós krém kb. felét, és dermedésig hűtőbe tesszük. (Addig nagy tálba teszünk forró vizet, és a maradék krémet tálastól beletesszük, hogy ne dermedjen meg.) Majd ráöntjük a málnás részt. Mehet a hűtőbe, dermedésig. Utána jöhet rá a maradék túróskrém. Megszórjuk reszelt citromhéjjal, és újból mehet a hűtőbe. Teljes dermedés után kivesszük a formából, és 16 szeletre vágjuk fel. Jó étvágyat!

Tetszett Önnek ez a cikk? Ossza meg ismerősével!

TÖLTSE LE A GYÖRGYTEA MOBILALKALMAZÁST!

Legyen kéznél mindig saját gyógynövényes tanácsadója.

Image
 
Image Image

Vásárolja meg a terméket!

A Diabess-Györgytea gyógynövényekből álló teakeverék, amelynek jótékony hatása a cukorbetegségre már hosszú ideje ismert.

Megrendelem

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne tanácsokat kapni Gyuri bácsitól, hogyan óvja meg különféle gyógynövényekkel az egészségét, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom