Könnyed, bodzás ízével hódította meg a zsűrit a Magyarország Cukormentes Tortája háziverseny legjobb gyógynövényes tortája

Idén 30 pályázat érkezett a hobbicukrászoknak kiírt Magyarország Cukormentes Tortája háziversenyre, melyből a 10 legkiválóbb jutott a döntőbe. A megmérettetésre csak olyan recepttel lehetett pályázni, amely nem tartalmaz sem cukrot, sem fehér lisztet. A döntősök Budapesten, a Zsolnay Kávéházban mérkőztek meg egymással a Bechmann György mestercukrász által vezetett zsűri előtt.

Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, a rendezvény háziasszonya leszögezte, hogy ezek a torták bármilyen cukrászda kínálatában megállnák a helyüket, és mindenki győztesnek érezheti magát, aki bekerült a döntőbe. Ezt Bechmann György mestercukrász is megerősítette, aki megjegyezte, hogy a pályaművek között volt néhány szakmailag nagyon magas színvonalú munka. Külön kiemelte, hogy a hobbicukrászok által sütött különféle piskóták olykor még ízletesebbek, ötletesebbek voltak, mint korábban a profik által készített piskóták. Dicsérte, hogy a pályázók vagy nem használtak stabilizáló anyagokat, vagy megpróbáltak növényi alapú stabilizáló anyagokkal dolgozni, és elismerően szólt a pályázók kreativitásáról is.

(Almás diós torta)

A 10 döntős torta kóstolása után a zsűri kiválasztotta az idei verseny legjobbját, amely az Almás diós torta lett. A győztes torta készítője, a kecskeméti Puskás Hajnalka a háziverseny fődíját, a Beurer Medical Hungary és a Zsolnay Kávéház ajándékát kapta. A legkreatívabb recept díját idén A selyemút ajándéka nevű torta nyerte el, készítőjét, Pénzes Kingát a 77 Elektronika Kft. különdíjával jutalmazták. Idén is különdíjjal értékelte a zsűri a legfinomabb, gyógynövényt tartalmazó alkotást. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikusa, Pető Adrienn kiemelte, hogy idén is sok izgalmas és újszerű gyógynövényes összetevővel találkoztak, többek között bodzával, citromfűvel, hibiszkusszal, fehérbabhéjjal. A legjobb gyógynövényes tortáért járó Diabess-Györgytea különdíjat Kónya Mártonné Eta nyerte el A természet ajándéka elnevezésű tortájával, mely könnyed, bodzás ízével hódította meg a zsűrit.

(A természet ajándéka)

A Diabess-Györgytea különdíjas torta gazdája, Kónya Mártonné Eta elárulta, hogyan született a recept: „Az egészségügyben dolgozom szakápolóként, és sosem gondoltam, hogy ha valakinek valamire azt mondják, hogy nem, azt meg lehet állni. Egy cukorbetegtől sem lehet elvárni, hogy mindenről lemondjon, ezért is fontosak az egészséges és finom receptek. Mindig is szerettem sütni, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány háziversenyén is indultam már korábban, és most egy olyan ízt kerestem, ami nem volt még korábban, így jutott eszembe a bodza.”

(Erős Antónia, Lopes-Szabó Zsuzsa, Kónya Mártonné Eta, Bechmann György)

Lopes-Szabó Zsuzsa, a Diabess Kft. ügyvezető igazgatója, Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember lánya a legjobb, gyógynövényes összetevővel készült tortának járó különdíjas alkotást így méltatta: „A Diabess-Györgytea különdíjas torta, ami A természet ajándéka nevet viseli, azért tetszett, mert nagyon domináns volt benne a természetes bodzaíz. Ha vendégek jönnek, és azt kérik, hogy valami finomat adjak nekik, mindig bodzateát csinálok. A bodzát fitoterapeutaként különben azért is szeretem, mert nagyon jó vízhajtó, köhögéscsillapító hatású. Kifaggattam a torta készítőjét, Kónyáné Etát, hogyan érte el ezt az intenzív bodzaízt, és kiderült, hogy egy saját készítésű, cukormentes bodzasűrítményt használt, amit kockánként fagyaszt le, így egész évben tud sütni-főzni vele. Nagyon ízlett a torta pikáns, picit savanykás ízvilága és a bodzás túrókrém habos, könnyű állaga.”

A három díjazott receptet rövidesen olvashatják az Egy Csepp Figyelem Alapítvány blogján (cukkerberg.blog.hu).

Tetszett Önnek ez a cikk? Ossza meg ismerősével!

Megújult a Györgytea mobilapp!

Kívül-belül megújult a Györgytea mobilapp, új köntösbe csomagoltuk és hasznos funkciókkal bővítettük.

Image
 
Image

Vásárolja meg a terméket!

A Diabess-Györgytea gyógynövényekből álló teakeverék, amelynek jótékony hatása a cukorbetegségre már hosszú ideje ismert.

Megrendelem

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne tanácsokat kapni Gyuri bácsitól, hogyan óvja meg különféle gyógynövényekkel az egészségét, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom