Cukorbetegség nyáron (is)

A cukorbetegek eredményei nyáron rendszerint sokkal jobbak. Utánajártunk, miért.

Évek óta rendszeresen találkozom, beszélgetek cukorbetegekkel és mindig azt hallom, nyáron sokkal jobbak az eredményeik, a jobb a közérzetük.

Mindig foglalkoztatott, mi az összefüggés az évszakok és a betegség között. A további beszélgetésekből rájöttem, hogy összetett a válasz.

cukorbetegseg-nyaron

Több mozgás, egészségesebb táplálkozás

Először is a téli nyomasztó ködös, hideg napok után jólesik kimozdulni, sétálni, mozogni. Sok embernek van kertje, ahol kezdődnek a tavaszi-nyári munkák, gondozni kell a virágokat, ha van gyümölcsfa, azt is, megjelennek a kártevők, van dolog. Ha veteményes kert van, ott még több a tennivaló. Miközben ás vagy gyomlál az ember, nem szaladgál percenként a konyhába nasiért, vagyis a több mozgás mellett kevesebbet is eszik.

Meg aztán amit eszik, az is másféle. Sok a gyümölcs, a friss zöldség, amire ki vagyunk éhezve a téli hónapok után. Tehát a táplálék is egészségesebb, kevesebb szénhidrátot, zsírt tartalmaz.

Ezek miatt a vércukor szintje csökken, még az is előfordul, hogy kevesebb inzulin, tabletta szükséges. Kár, hogy ezt az egészségesebb életmódot nem tudjuk vagy nem akarjuk egész évben követni, mennyivel jobb lenne akkor mindig a közérzetünk. Még az a szerencse, hogy a Diabess-Györgyteát egész évben isszák, és kell is, mert a kisebb kilengéseket remekül ellensúlyozza télen-nyáron.

Végezetül egy friss recept cukorbetegeknek a zsenge nyári hozzávalókkal

Epres spenótsaláta

20 dkg bébispenót, 8 dkg tonhalsaláta, 5 dkg felszeletelt fehér gomba, 10 dkg eper, 5 dkg felszeletelt lila hagyma, 2 evőkanál felaprított zellerszál, 1,5 evőkanál mandula forgács, 1 evőkanál citromlé, 10 dkg vegyes gyümölcskoktél, 1 dl joghurt.

Csak keverjék össze a hozzávalókat. Egy adagban 346 kcal, 20 g fehérje, 12 g zsír, 40 g szénhidrát található.

Kalória trükkök:

  1. A fasírtban a darált hús felét helyettesítsük felaprított gombával, kevesebb lesz a kalória- és zsírtartalma.
  2. Vajkrém helyett készítsünk kevés főtt, turmixolt brokkoliból light majonézzel, esetleg fokhagymával és mustárral egy egészséges kenyérre kenni valót.
  3. A spagetti főzőlevéhez az utolsó percben adjunk hosszában vékonyra vágott cukkinit, ezzel is elcsalunk néhány kalóriát.

Lopes-Szabó Zsuzsa
fitoterapeuta

További ötletek és receptek a cukorbeteg diétához:
Teljes kiőrlésű gabonák és rostok
Cukorbetegek újabb kori diétája
A szacharintól az aszpargansavig, avagy a mesterséges édesítők világa
Mit ihat a cukorbeteg?

Tovább a Cukorbetegség cikkek oldalra

Tetszett Önnek ez a cikk? Ossza meg ismerősével!

Itt a Györgytea mobil applikáció!

Már letölthető a Györgytea mobil applikáció, mely minden gyógynövénybarát kedvenc alkalmazása lehet.

Image
 
Image

Vásárolja meg a terméket!

A Diabess-Györgytea gyógynövényekből álló teakeverék, amelynek jótékony hatása a cukorbetegségre már hosszú ideje ismert.

Megrendelem

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne tanácsokat kapni Gyuri bácsitól, hogyan óvja meg különféle gyógynövényekkel az egészségét, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom