Cukorbetegség és gyógytea a háziorvos szemével

Dr. Szántai Gábor vagyok, 45 éves orvos. Háziorvosi és üzemorvosi szakvizsgával rendelkezem és Hódmezővásárhelyen praktizálok immár 14 éve. Összesen közel 2 000 ember egészségi állapotáért felelek.

20 éve szereztem diplomát, a mai orvosképzést nem ismerem. Annak idején nekünk a gyógynövényekről nagyon keveset tanítottak. A hivatalos gyógyításon kívül az alternatív gyógymódokat nem ismerték el, általában tiltották azokat. Aztán a rendszerváltással hirtelen nagyon sok minden lett egyszerre szabad, és a búza közé bizony keveredett ocsú is. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az orvostársadalom, mely korábban nem is ismerte a természetes gyógymódokat, kezdetben többségében mereven elutasította azokat.

x

Mára a betegek egyre nagyobb hányada fordul a természetgyógyászat felé, és sok orvos ismerősöm van, aki a hagyományos orvosi tevékenysége mellett megtanult és használ alternatív kezeléseket. És talán itt közelítünk a lényeg felé. Mert nem a módszer a fontos, hanem a hatékonyság. Nem feltétlenül a hivatalos papír, hanem a tudás. Mert a beteget kell kezelnünk, nem a betegséget. Én magam kellő mélységben nem ismerem, így nem is gyakorlom egyik alternatív kezelési módot sem. De ha azt érzem, hogy a betegemnek a hagyományos gyógyítás nem, vagy csak részben hoz gyógyulást, gyakran javaslom, hogy forduljon megfelelő természetgyógyász szakemberhez.

Az úgynevezett népbetegségek, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a mozgásszervi betegségek nagy számban fordulnak elő háziorvosi praxisomban. Több mint 200 betegem van, akik cukorbetegségben szenvednek. Többségüknél a betegség az élet derekán vagy idősebb korban jelentkezik. Ezt nevezzük II. típusú cukorbetegségnek, amely kezdetben inzulin nélkül kezelhető. Esetükben a megfelelő étrend, testmozgás, a tablettás és inzulinkezelés követhetik egymást, esetleg kiegészítő kezeléssel együtt.

Szabó Gyuri bácsit a tévében láttam először. Már akkor megfogott a belőle áradó emberség, tudás, szerénység. Aztán hónapok múlva bejött a rendelésre egy betegem, aki azelőtt igen gyakran keresett fel panaszaival. Csak a hozzátartozójának kért gyógyszert, mert azt mondta, hogy ő jól van, mióta ismerőse ajánlott neki egy gyógyteát, amit Bükkszentkereszten lehet kapni. Ekkor kezdtem alaposabban érdeklődni a „füvesember” és készítményei iránt.

Különösen a Diabess Györgyteáról szereztem szélesebb körű ismereteket. Tapasztalataim szerint a cukorbetegség minden stádiumában használható kiegészítő kezelésként. Nemcsak a vércukorszintet csökkenti, de javítja a közérzetet, csökkenti az éhségérzetet, nyugtató hatása van, javít az alvászavarokon is. Jó példája annak, hogy a különböző kezelési módok hogyan egészítik ki egymást a beteg gyógyulása érdekében.

Orvosok a cukorbetegségről és a Diabess-Györgyteáról:
Háziorvos a cukorbetegségről - Dr. Komáromi Hedvig előadása
Cukorbetegségről szakszerűen, a háziorvostól - Interjú Dr. Takács Ágnessel

Tetszett Önnek ez a cikk? Ossza meg ismerősével!

Itt a Györgytea mobil applikáció!

Már letölthető a Györgytea mobil applikáció, mely minden gyógynövénybarát kedvenc alkalmazása lehet.

Image
 
Image

Vásárolja meg a terméket!

A Diabess-Györgytea gyógynövényekből álló teakeverék, amelynek jótékony hatása a cukorbetegségre már hosszú ideje ismert.

Megrendelem

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne tanácsokat kapni Gyuri bácsitól, ha nem tudja, melyik gyógynövényt milyen betegség esetén kell használni, ha a természet erejével kívánja óvni egészségét, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom